Tegnap este, amikor olvastam Antibaby blogját, nekem is az volt az első gondolatom, hogy "Hú, de öreg vagyok!". Létezik az, hogy ez már ilyen nagyon régen volt?

Én ugyan egy etappal fiatalabb vagyok, amikor megjelent a Hoppárézimi 1987-ben, én épphogy elkezdtem iskolába járni. Azóta is sokat emlegetett magyartanárom (vagy talán a könyvtáros néni miatt...már nem is tudom) miatt igen hamar a kezembe keveredett a könyv. És elképesztő módon megérintett. A sírvaröhögés mellett elképesztő hatással volt rám. Egyrészt hetekig azt álmodtam, hogy elüt az autó, és soha többet nem tudok beszélni anyukámmal, másrészt azonnal beleszerettem ZZ-be. Nem úgy, hanem amúgy :) 

A millió költözés meg jövés-menés közben egyáltalán nem tudom, hogy hol van a könyvem, de mindenképp elbaktatok a Deákra, és beszerzem. 

Négy könyv van, amit majd ha egyszer lesz egy kisnagylányom, el kell olvasnia. A Mari ne bomolj, a Mogyoró, a Macskaköröm (úristen a Szücsibe is szerelmes voltam) és a Hoppárézimi. Egyik se feltétlenül az elképesztő irodalmi értéke miatt, hanem mert nekem ezek a könyvek jelentették a kamaszkoromat. és a mai napig hülye fejjel kell vigyorognom ha csak rájuk gondolok.

(Lábjegyzetként annyit, hogy egy film is készült a Hoppárézimiből, ami egy nagy kalap szar lett, valahogy semmit nem sikerült belepaszírozni , amiről ez a napló szól. De el tudom képzelni, hogy ebből lehet valami jót gyártani)