2013. szeptember 23., hétfő

Azért az már elképesztő pofátlanság, hogy minden nyomorult bloggerlány is már az esküvőjét nászútját tutujgatja. Egyrészt én megtiltanám a boldog embereknek a blogírást, másrészt meg ugyanez. 
Valóban kicsit sokat kattogok ezen mostanában, én is érzem. De egyszerűen nem értem, hogy mi a fasz baj van a világgal, meg velem. És már  nagyjából teljesen nem is hiszek abban, hogy egyszer majd jó lesz, meg én is boldog leszek és valaki ágyba hozza a kávét, hanem gyakorlatilag tenyészállatként nézek minden vállalható fazonra, és azon morfondírozok, hogy vajon mennyire nézne ki hülyén, ha megkérdezném tőle.

5 megjegyzés:

  1. áá +1 bazmeg :(
    a nyomorúsághoz.
    a boldog bloggereket szeretem.

    VálaszTörlés
  2. én mindenkit szeretek (a butákat nem, nekik tiltanám meg a blogírást), akár boldog akár nem, és amúgy ez a világ tökre el van baszva.

    VálaszTörlés
  3. és ha a blogger csak úgy csinál, mintha boldog lenne, hátha előbb-utóbb elhiszi, hogy az? :D
    az egyik barátom egyszer bevallotta, hogy ő igazából szereti, amikor nekem szar, mert olyankor mindig szórakoztatóan és sokat blogolok vagy blogmentes időben e-mailekkel bombázom, mert írni azért kell :D

    A vállalható fazonok száma viszont nem sok szerintem, és ez a szomorú. Rajtam néha röhögnek a barátaim meg a kollégáim, amikor nagy boldogan közlöm velük, hogy a metrón láttam egy egész jó pasit (mondjuk odáig még nem jutottam, hogy olyanokból jött volna ki a "vállalható", akivel beszéltem is :( ).

    VálaszTörlés
  4. Azért lássuk be, legtöbben nyomorainkat írjuk meg a blogjainkon, mert egy idő után az ember már a legközelebbi barátainak sem akarja a nyakába zúdítani direkt módon, hogy már megint mitől szar, meg min agyal. Így aztán marad a blog, és az ember legalább annak örül, ha ketten elolvassák, és netán még oda is kommentelnek valamit. Igen, belátom, én is szánalmas vagyok.

    VálaszTörlés