Minden évben megfogadom, hogy ez az év (aztán persze leredukálom, hogy ez a nyár, majd ez a hónap) jó lesz, és nem készítem magam ki teljesen. Ennek örömére az idei augusztus gyakorlatilag a teljes idegösszeomlás közeledését hozta. Most nagyjából bármikor és bármin el tudom bőgni maga, közben konstansan rettegek, hogy egyáltalán hogyan úszok ki abból a szarból, amibe belekevertem magam. Mert úgy tűnik, hogy amihez érek, abból nem arany lesz, hanem takonnyá válik. Valami toxikus takonnyá. Ragacsossá, hogy nehéz legyen tőle megszabadulni. Nagyjából olyan rossz helyzetben vagyok, mint ezelőtt 3 évvel, vagyis inkább rosszabban.

Ezért is, nem írok, mert ezt szavakba se lehet önteni. Más meg nem nagyon van, csak szomorúság.