Megpróbálok hozzászokni ahhoz, hogy a freeblog nem szeret. Se engem, se mást. Azért remélem nem kell örökre elszöknöm. Mondjuk ha valaki segítene, hogy hogyan tudnám a freeblogos szarjaimat ide biggyeszteni valahogy akkor boldogabb lennék egy picivel.

A nap amúgy legnagyobb eseménye rögtön reggel 8-kor megtörtént, amikor is a macis jégkaparómmal a kezemben olyan hátast dobtam az egyetlen jégpocsolyán, hogy azóta még akkor is sziszegek meg majdnem sírok, amikor egyedül vagyok. Nagyon fáj. nagyon lila. Nagyon nyomi vagyok.