A konyhasfiu undi kezdodo herpeszerol kiderult, hogy egy kibaszott merges pok csipese. 1 hete korhazban van, es szavaim nincsenek arra, hogy milyen allapotban van a feje.

Minden közös étkezés közben a bbc radió valamelyik klasszikus adását hallgatjuk, és valamilyen oknál fogva ezekben az órákban csak és kizárólag temetőkompatibilis darabokat választanak a szerkesztők. Kb úgy éreztem magam hetekig, mint Vitay, amikor Árkdra került a Sokoray Atalából.
Mostanra egészen megszoktam, ígyhát ma rendesen félrenyeltem, amikor megszólalt vacsi közben az, hogy ooooooszámtájmzájgetdöfíling....

Odamentem egy cuki szép cicához aki szontyin nyávogott, hogy hátha van rajta nyakörv. Sugárban hányt le.

Kiadódott a lakásom.

A sors fura fintora, vagy csak a vicceskedése, hogy végülis Ő vette ki. Én meg szokás szerint a kisebb ellenállás felé menve ráhagytam a dolgot. Vajon mikor bánom meg?

It's happening. Kedden repülök.

Régóta olvasom Ilonkát. Nagyon szeretem olvasni, ő a fénysugár, hogy van remény, lehet ezt az élet nevű játékot normálisabban is játszani. Én sose voltam ilyen kedves, ilyen harmonikus (még a harmóniátlanságban is), nem vagyok cuki se, az esetek nagyrészében inkább cinikus vagyok és fikázós, mint a jót kereső. De ezt tudjátok. 

Mégis most először tudtam azonosulni egy bejegyzésével úgy teljes szívemből. (És lendületből csodálkozni néhány hozzászóláson.) Ha valami elképesztő módon ki tud borítani, az a szerencsétlenkedés meg a 'amit te szeretnél' (esküszöm, hogy még a drágám-at is hallom a mondatok mögé). És annyira tudom, hogy az embert ilyenkor megszállja valami elbaszott kisördög, és úgy kezd el viselkedni, hogy maga se hiszi el. Lehet bármilyen Damon Salvatore, ha nem viselkedik úgy, akkor kb Mr.Beannel is szívesebben randizom.

(Több okból is rettenetesen sajnálom, amit a múltkor csináltam, és nagyon, de nagyon megbántam, de többek közt leginkább emiatt soha a büdös életben én nem tudok férfiként ránézni, és kezelni. Mert ez a túlzott odalevés (én erre nem tudok mást mondani) elmondhatatlanul megterhelő és fárasztó. Az én pasim legyen tökös, és kemény. És ha már most az is idegesít, ahogy rám néz, akkor azt hiszem jobb el se kezdeni)

Az elmúlt hetekben szokás szerint visszaköltöztem abszurdisztánba.

Kezdve a családi nyaralással, amin többször voltam részeg, mint egész idén összesen (de legalább kurvajó volt), egyik legkedvesebb esküvőjén át, amit nagyjából a klotyón töltöttem ismeretlen eredetű hastífusz miatt (de legalább kurvajól néztem ki), bezárva az egész hetes Szigetelésen, amin egyszer sem voltam részeg (de legalább kurvajól éreztem magam).

De leginkább az az izgalmas, hogy egy hét múlva felülök a repülőre, és elhúzok innen a vérbe (már megint). Mert ebben az országban nem lehet élni Mert szeretek ott lenni, és ha megdobnak egy állással, sose ugorj el előle. 

Szóval UK blog is coming, ott mindig megszalad a tollam, mert expatnak mégiscsak viccesebb lenni, mint home office-olni (?) Zuglóban. 

Ugyanitt kiadó a lakásom :)

Azért jó ez a nyomorult 'on this day' app a facebookon, mert az elmúlt néhány napban megtekinthettem, hogy 7-5-4 évvel ezelőtt éppen aktuális szerelmeimmel dürrögtem online tele szivecskével meg szerelmes dalok youtube linkjeivel. És az elmúlt 1 hónapban ebből a háromból kettőnek gratulálhattam egy aranyos facebook üzenetben az esküvőjéhez, illetve a cuki gyereke születéséhez. (A harmadikról csak azért nem tudok ilyeneket, mert még nálam is sokkal elbaszottabb lélek). Szép pár voltunk...)

Kibaszottul lemaradtam a saját életemmel.