2014. április 18., péntek

Szegénységi bizonyítványomat kiállítva ezennel kijelentem, hogy életem legnagyobb könyvszenvedését a Száz év magány okozta. (szorosan mögötte a Szerelem kolera idején). Csak azért olvastam el mindkettőt, mert elkezdtem, és amilyen debil vagyok, ha elkezdek egy könyvet, azt muszáj befejeznem is. Értem a nagyságát, de nem érzem. Értjük?
Azon meg csak csöndben fintorgok, hogy amikor valaki meghal, (vagy beteg lesz,) akkor persze mindenki a legnagyobb rajongójává válik. Aki meg RIP xy megjegyzést tesz közzé a fészbukkon, azt azonnal törlöm.

9 megjegyzés:

  1. Én a Száz év magányt imádtam (kötelező olvasmány volt nekünk), aztán a többit már csak becsületből olvastam el, de az élmény mindig elmaradt.

    VálaszTörlés
  2. ú, végre valaki. A Száz év magány közben kábé fájt a fejem, a végén meg azt éreztem, hogy nabazmeg. Ide üssetek.

    VálaszTörlés
  3. egyetlen Marquez könyvre sem tudtam rávenni magam. Szóval lehet, hogy szeretem, csak még nem próbáltam. Posztoljam fészbukra, hogy rajongok érte? Kedves Barvó, segíts!

    VálaszTörlés
  4. előlegezzük meg, hogy nem szereted, és ha mégis akkor majd sajnálkozol :)

    VálaszTörlés
  5. deal. Nálam fb-n amúgy Coelho volt ilyen vízválasztó vagy mi. Aki egyszer is posztolt coelho-t már nincs is. Jellemzőn Oravecz Nórát is ők posztoltak (volna), úgyhogy én az egész ON jelenségről lemaradtam.

    VálaszTörlés
  6. én azt hittem, hogy már rég meghalt, de én egy műveletlen darab fa ajtótámasz vagyok.

    VálaszTörlés
  7. A Szerelemről és más démonokról nagyon tetszett, ezért olvastam el a kolerásat is, de kábé két évig tartottam az ágyam mellett, mert annyira nem kötött le... Ííígy a 100 év magány már ki is maradt. És ezt kicsit szégyelltem eddig, igen :-)

    VálaszTörlés
  8. nohát ennyi kámingáutot!
    szeretlek titeket :) <3

    VálaszTörlés
  9. Nekem Ulickaja megy nehezen. Bár volt már, ami tetszett.

    VálaszTörlés