Kicsit melankólikus hangulatban ma a következőkön sírtam be:

- Egy telefonhíváson, amiben leüvöltötték a fejem teljesen ok nélkül (utána modnjuk bocsánatot kértek, de ez attól még nem jobb.
- Anyukám cuki mms-én (aki ugyan nem mondja, de tudom, hogy nagyon aggódik).
- Cicza a freebolgos költözéséről szóló bejegyzését. Én elképesztően szomorú vagyok, hogy véget ért a freeblog időszak. Nem is feltétlenül maga a szolgáltató (persze az is), hanem egyáltalán az a közösség. Akkor volt a legjobb és a leggondtalanabb, amikor én még nem is voltam a freeblogon, vagy épphogy átköltöztem. Volt egy nagy, laza társaság, akik így-úgy, nem feltétlenül ragacs módon kötődött egymáshoz. "Igen, én is blogot írok". Nagy beszélgetések, nagy bulizások, nagy szerelmek, gus, zokni, a Tandem. Szóval nekem hiányzik az egész. Persze zajlik az élet, rajtam kívül mindenki bőven előbbre tart az életében. Megházasodott, gyereke született, van rendes munkája, élete, céljai. Én meg itt ragadtam ebben a légüres térben. Nem jó.
- Hosszú hetek óta nem olvasgattam blogokat, most gyorsan bepótoltam, hogy kivel mi a helyzet. Valamiért mostanában nem keveredtem Antibaby blogjára se. Valahogy nekem mindig ő volt az a lány (meg Lucia) akire felnéztem, vártam a véleményét különböző ügyekben, irigyeltem a stílusát, az érzékét, a jó meglátásait. Sose kereszteztük egymás útját, de mindig szerettem volna (bármennyire bénán néz ez ki így megfogalmazva). Lényeg a lényeg, rettenetesen nagyon megörültem, hogy babát vár. Annyira emlékszem, hogy potyogtak a könnyeim amikor legutóbb nem sikerült. Ez amúgy is az univerzum legnagyobb igazságtalanságának tartom, de az akkor valahogy nagyon megérintett. Most itt az idő, hogy a sors visszafizessen kamatostul mindent :)