Lényeg a lényeg, megerőltettem magamat, és a héten kétszer is (!) kimozdultam programolni.
Először színházba mentem csütörtökön (?). A méltán világhírtelen Bagoly és Cica alatt azon járt a fejem, hogy ennyire vagyok én is színész. Meg azon, hogy legalább Jordán Adél kurva jól nézett ki, hamár a SZ K Tomi puha informatikussá punnyadta magát. Hát mi van itt? Radásul szar helyen is ültünk, ami csupán azért bosszantott, mert amikor vettem a jegyet teljes áron úgy egy hónapja, már alig volt hely, csak erre a csoffadék szélső első sorba. Az előadás napján meg a Ma este színház hírlevelén felfedeztem sokkal jobb helyeket. Féláron ugye. Köszönjük Emese.
A két évvel ezelőtti szülinapomon ültem utoljára első sorba, amikor is
az én drága kollégáim úgy gondolták, hogy az amúgy tök szuper egész nap
méltó lezárása a Madách Színház Csoportterápia
című musical-je lesz nekem, az első sor közepéből. Konkrétan rám izzadt a
Nagysanyi, amitől majdnem behánytam, de tényleg. És amúgy is
kifejezetten utálom a musiceleket. Úgyhogy ezt nem tudom honnan álmodták
meg.
Végül is ez totál fejlődés a múltkori bulihoz képest, ahol a volt kollégával való összefutás után 2 oldalas levelet kaptam tőle, miszerint 1, ő csak a haverjaival keveredett oda VÉLETLENÜL (nocomment) 2, nem is tudta, hogy és a csajokra bukom, pedig most, hogy így látott a natural habitatomban (ő fogalmazott így) már érti, hogy mi volt az a határozott és hangos fellépésem mindig az irodában (= butch vagyok?) Pedig cukira voltam sminkelve, és rózsaszín/fehér felszerelésben nyomtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése