2013. március 19., kedd

Na az van, hogy néha nem is merem leírni, hogy minden szar, meg a faszom a világba, mert elképesztően elegem van mindenből. Mert ugye minden évben elbeszélgetünk az Univerzummal, amiben részletesen és egyértelműen (de tényleg) vázolom a helyzetet, hogy mit is szeretnék a következő évtől.
Ebben mondjuk sose szerepel az, hogy egyedül akarok influenzásan 40 fokos lázzal fetrengeni, meg az se nagyon szokott benne lenni, hogy szeretnék megszakadni a melóban sok pénz reményében (de kevés realizálódással) - mert ugye legalább van munkám. Meg az sincs benne, hogy utálok nyaralni (ezért is nem mentem el már 5 éve) mert utálom, hogy valahogy sose sikerül olyan társaságot magam köré ritytenteni, akivel szívesen mennék (ha meg mennék, akkor meg más okok miatt kurvára nem jön össze, de inkább nem mennék). Meg az is jó lenne, ha végre valaki megértene úgy igaziból, és nem csak lehúzna, meg leszívna. Szóval van baj bőven.
Ámde miután az Univerzummal való beszélgetésbe MINDIG MINDIG beleszövöm az is, hogy minden, de minden mehet a kukába, ha cserébe a kiscsaládommal minden rendben van - így aztán nem tudok egy kurva szót se szólni. Mert mi van akkor, ha ez az ára annak, hogy legalább ezen a fronton minden rendben, és minden szép. Mert azt nem kockáztathatom, hogy itt valami baj legyen. mert a kiscsaládom nélkül nem vagyok senki és semmi. 
Feloldhatatlan ellentét.

2 megjegyzés:

  1. Ahogyan kezdődött a poszt, nem is gondoltam volna, hogy a végére még megható is lesz. Vagy egyszerűen csak én vagyok szentimentális.

    VálaszTörlés
  2. :) visszaolvasva én is meghatódtam magamon (ez már a VÉG)

    VálaszTörlés