Ma aztán tényleg semmit nem csináltam egy hatalmas lábas tejfölös nokedlis paprikáskrumplin kívül.

Na a jó dolgok és a blogolás az első nap kudarcba fulladt, mert ennyire elhivatott vagyok.

De akkor gyorsan a jó dolgok

- Csütörtökön csináltam hamburgert, ami irtó fincsi lett. Kajaképek rule dö vörd, de ezt még azelőtt befaltuk, hogy előkaptam volna a gépet telefont.

- Pénteken a tesómnál voltam, Da Vinci kódot néztünk, és fröccsöztünk és beszélgettünk. Ez biztos nyomin hangzik, de öcsém egyrészt nem az a bekuckózós dumcsizós típus, másrészt egész kezdek megbékélni a soon-to-be sógornőmmel (nem tudom mennyire soon, mert ő nagyjából kézzel-lábbal tiltakozik az esküvő ellen)

- Szombaton meg levonatoztam (!!!) a Balcsira, egy gyors napozásra. A MÁV-ról nagyjából három blogot lehetne megtölteni, mert valami elképesztő pudré dolog, és magam se hittem el, hogy háromezeré' a folyosón kell ülni a földön a cirka 70 fokban, 45 perc késéssel. De egyszer csak odaértem, és onnantól kezdve  minden happy volt. Isteni volt a víz, isteni volt a fröccs, isteni volt a vacsi. Mondjuk az embersűrűség az nem, de ne legyünk telhetetlenek.

Remélem mindenki nagy örömére megállapítottam, hogy átléptem az idei nyár mániás szakaszába (ezzel szemben az elmúlt kb 4 hétben képes voltam 18 órákat aludni, sírni és 24-et darálni felváltva, persze legalább ettől nem kipihentnek nézek ki, hanem félighalottnak). Legalábbis képes vagyok ellátni minimálisan a feladataimat. Még jó, hogy nincs sok.

Olvasgatok mostanában klasszik  blogokat, és irtóra szeretnék én is azt írni, de amikor a hét eseménye az, hogy megnyitott a spár, akkor még azt se tudom leírni, hogy mit csináltam aznap. Merthogy semmit. Vagyis megnéztem 8 Jack Bauer részt. Epic.

Mostantól minden nap csinálok VALAMIT és le/megblogolom. A pszichóm büszke lesz rám :)

Apukámmal erőteljesen befröccsözve nézzük a meccset, amikoris fészen felmerült az iwiw bezárásának napja. Nosza gyorsan le is töltöttem az "időkapszulámat", és követve az utasításokat ("Az Üzeneteim fülön a bejövő és kimenő üzeneteidet olvashatod újra. Természetesen ezekre válaszolni már nem tudsz, új üzenetbe nem kezdhetsz, de reméljük sok kellemes percet szerez majd a régi levelek böngészése.") elkezdtem olvasgatni a régi levelezéseimet, aztán áttértem a régi hotmail-es címem leveleinek böngészésére. És most itt ülök, mint egy rakás szar, bőgök és szipogok, és siratom a fiatalságomat, a néha annyira nagyon biztosnak tűnő szerelmeimet, és rettegek, hogy én már soha a büdös életben nem leszek boldog. Mert harminc évesen az ember nem lesz ÚGY szerelmes, ÚGY boldog, ÚGY repkedve őrült.

Soha ne nosztalgiázzatok bebaszva.

Egy koncert margója, avagy hogy nem keveredtem vitába egy fellow rajongóval a fruttik fészbuk oldalán

Igenis szeretem úgy hallgatni az egyik (ha nem a) kedvencemet hallgatni, hogy a, hallom, b, jó minőségben hallom. Félreértés ne essék, végig csápoltuk, ugráltuk huhogtuk (sírtuk a megfelelő pontokon), és milliárdnyi csillogó szívecskét küldtünk fel a színpadra, és a kedves összegyűlt tömegre, mert "we are family". De ettől még, tény ami tény, és  ebben azt hiszem nem lehet vita, a hangosítás egy kalap szar volt,
Most mondjam azt, hogy azért tart itt ez az ország, mert embereknek elég az, hogyha valami "megugorja a minimál szintet"?  És akkor ez már rég túlmegy azon, hogy fruttikoncert, mg a Marcinak éppen jó kedve van-e a (kúl a buli) vagy éppen nem (nemkúl a buli). Mert vannak dolgok, amiket megértek, tolerálok, beépítem az élményfaktorba. Mert emberek vagyunk nem robotok.
Amit nem értek, az az, hogy ahelyett, hogy te, én, mi fiatalok (én már nem annyira), akik eltartjuk ezeket a szórakozóhelyeket (és akkor már rég nem csak a Parkról beszélek) szépen sorban leírnánk, hogy szar volt a hangosítás, vizezik a sört, bunkó a személyzet, undi a klotyó satöbbi, és én nem ezt szeretném a pénzemért kapni. Mert kurvasokat dolgozom azért, hogy péntek szombat este elverjem a kis fizetésemet valahol. Nem, mi azt mondjuk, hogy hát végül is “megugrotta a minimál szintet”. Mert jó lesz a mócsingos hús is meg a kicsit ízetlen limonádé.
Végre van arra lehetőség, vagy ha más nem egy kiemelt platform arra, hogy ÉN (mint XY szolgáltatás igénybe vevője) jelezzem NEKIK (akiknek szépen perkálok, az XY miatt ), hogy ez kurvára nem európai.
De nem, csak annyit mondunk, közösen, hogy kurvajó volt a koncert, mert szeretjük a vadfruttikat, és ha csak a színpadon állva vicceket mesélnének akkor is imádnánk őket. Merthogy ez így van.
De ettől még  NEM OKÉ, hogy szar a hangosítás egy koncerten 2014-ben egy önmagát ilyen helyre (egész évben Sziget, nagy nevek, menőség) pozícionáló koncerthelyszínen.
És kicsit  elkanyarodtam a tegnapi estétől…

Miután bekrémezem a kistestemet málnás bodyshop testvajjal,  hogy a tökömbe lehet kinyitni az új, csavarós mozdulattal nyíló tampont? #firstworldproblem

Let's talk about gestures.

Van-e ennél fontosabb dolog?
Egy apró megjegyzés, egy apró jelzés, hogy értékellek, hogy értem, hogy érzem. Egy köszi, egy biccentés, egy csoki, amit tudom, hogy szeretsz, egy helyzet, amikor majd én elintézem, egy vacsi, amire elhívlak. Csak egy apróság, ami miatt nem érzem azt, hogy én vagyok a világ legnagyobb balekja, és nem én vagyok a hülye, hogy egyáltalán érdekel, hogy mi van veled.

Van-e fontosabb dolog a gesztusoknál? Minden másra ott a mastercard.