"Dia, nem azért jöttünk össze, mert kivertem a fogadat, hanem mert csodaszep vagy. Te vagy a legszebb kibaszott lány Kecskeméten."

Relationship goal.

Fishing on Orfű.

Ma olyan jó kedvem van, hogy két órája Hiperkarmát hallgatok és sírva ölelgetem a kutyát. Plusz véletlenül karamellás magnumot vettem, ami szar. MINDEN SZAR. :(

Arra gondoltam, hogy törlöm a gecibe az előző bejegyzést, mert ekkora köcsög még én se lehetek. De aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen de... ekkora köcsög vagyok. Úgyhogy marad.

Mingyááááá Orfű <3

Én tényleg (és most minden irónia meg gonoszkodás nélkül mondom, hogy tényleg) nagyon nagyon örülök, ha hozzám közelálló emberek boldogok. Boldogok az új/régi kapcsolatukban. Mert az egy jó dolog. Meg legalább addig is nem nekem kell a nyomorával foglalkoznom. Bárcsak én is így lennék (ezt meg irigység nélkül mondom).

Ámde... elmondhatatlanul nem érdekelnek ezek az arcok engem. A lehető legkevésbé sem. És tényleg hatalmas köcsögnek érzem néha magamat. De egyszerűen a legkisebb mértékben sem érdekel a kedves barátnőim, barátaim új csajai, pasijai. Kurvára nyűglődve megkérdezem, mert tudom, hogy ILLIK, meg amúgy is biztos szívesen beszél róla (mondjuk miért azt nem tudom, mert én kb annak örülök, ha azt se tudjk, hogy ha éppen van valakim, mert egyszerűen nem szeretek róla beszélni) és nagyjából a harmadik mondatnál kapcsol ki az agyam. Pedig velem tényleg lehet beszélgetni. Szívesen hallgatom a munkahelyi sztorikat, a gyerekől a sztorikat (tényleg!), a kutyáról a sztorikat, az esküvőről meg a lánybúcsúról (mondjuk feltéve, ha nem a szupergáz kínos kategóriáról van szó, ami amúgy épp most valós veszély), az autókról, a politikáról, a zenéről, a félredugásokról, a sorozatokról, a piálásról, paizásról, randikról, tinderezésről az anyámfaszáról... De a beteljesedett és működő kapcsolat nem hoz lázba. Mármint... egyszerűen az van, mindenkinek volt/van/lesz.

Je suis legrosszab barát.

Persze majd magamba nézek, és rájövök, hogy igazából csak egy iriny genya vagyok, egy Grú, egy Szörnyeella de Frász, maga Maleficent...

Rendkívül selejtesnek és lustának érzem magam, mert ugyan kb heti 8 óra munkám van összesen, és mégse vagyok képes sportolni, élni, szocializálódni, úgyegyáltalán VALAMIT csinálni magammal. Most, hogy itt a kutya legalább kénytelen vagyok kimenni az utcára, de nekem még a (kölcsön)kutyám is antiszoc, uh leginkább kettesben dünnyögve bandukolunk az aszfalton. Igen, mert nem szereti a füvet se.

Az se segít a dolgon, hogy az ember akivel nem is jártam, de azért kirúgott (nice) végülis nem úgy gondolta. Így aztán fáraszthatom magamat azzal, hogy szándékosan NEM gondolkodom ezen az egész elbaszott dolgon.

(mike meg ne töröljön a listájából, mert úgyis mindig visszatérek)