Alapvetően azt hiszem mégiscsak egy igen irigy és féltékeny típus vagyok. De a nálam sokkal nagyobb lúzerek legkisebb sikere is a (kevéssé szimpatikus) kurvanagy irigység mellet őrült mód tud doppingolni is.
This is how we roll.

Régi régi barátnő, él messzi külföldön. Néha skypolunk, hogy mégse csak a facebook statusokból halljunk egymásról. Nem beszéltünk kb 3 hónapja, rápötyögök hogy valamikor dumálhatnánk. Válasz: Mostanában kurvasokat dolgozik, de majd utána.  Csak én kapok ettől agyfaszt? Én azt hiszem még sose mondtam ilyet. Megőrülök, amikor emberek egy egészen egyszerű igen / nem válaszban elkezdik magyarázni a dolgokat. Ahelyett, hogy annyit írt volna, hogy "ok, keresünk egy dátumot nemsoká'" vagy "fú tényleg rég nem beszéltünk, mindenképp". Egyrészt kurvára lelombozó, másrészt szerintem tök bunkóság.

A nem takarítok otthon, mert "kisgyerek mellett Évi TE el se tudod képzelni mennyire strapás" című műsort meg el se kezdem. Pedig meg se szólaltam, csak gondolom volt egy fejem, amikor a fürdőszobai "tükörre" ránéztem. Mindezt akkor, amikor épp gyerekszittelek neki 6 órát, hogy a gardróbjában (!) rendet tudjon rakni.
I mean PLEASE. Miért van az, hogy van aki tudja menedzselni az életét 1-2-3 (kis)gyerekkel is, más meg rögtön megpempősödik agyilag? Ő az aki amúgy már nem tud lépést tartani senkinek az életével, mert ő már _anya_, és neki nincsen ideje "ilyesmikre" (bármit is jelentsen ez)

A héten direkt engem idegeltek az emberek sztem. Vagy csak köcsög vagyok.